A hirdetések időszakát éljük. Minden a marketingről, az eladásról, a termékről szól. Hiába csinálsz valamit nagyon jól, ha nem hirdeted és nem tudod eladni. Úgy látszik, eleink is tudták ezt, sőt azt is tudhatták, hogy a decemberi időszakban különösen fontos a marketing, hiszen versenyezni kell. Mindenki elad. Ezért tehették Hanuka központi parancsolatává a PIRSZUM HÁNESZt, azaz a csoda hirdetését. Igaz, marketingtanácsokkal nagyon nem láttak el, sőt jól össze is zavartak minket. Mi az üzenet? Mi legyen a kampány középpontjában? A termék most akkor tulajdonképpen a csoda? vagy a hősiesség? Legyen a reklámban a háború és a harc vagy hagyjuk ki teljesen és koncentráljuk az üzenetet az olaj csodája köré. Békés vagy harcias megjelenést szeretnénk? Egyáltalán biztonságos, ha mi zsidók hirdetjük magunkat? A mai időkben? Nem kéne csendben meghúzódni? Inkább kevesebben vegyék, amit kínálunk, de maradjunk biztonságban?
Valamikor a kilencvenes évek elején a zsidó diákok lapjában az UJSágban írtam Hanukáról. Még frissen kapott identitásommal, nemrég tanult fogalmakkal és fiatalos lendülettel propagáltam a cikkben a csoda hirdetését. Tegyük ki a zsidóságunkat az ablakba, vállaljuk, szeressük. Hiszen a Pirszum Hanesz kötelessége is ezt mondja. Akkor, ott, „bajamim hahem”, nem gondoltam volna, hogy 20 évvel később, „bázmán háze” még mindig érvényes lesz a cikk. Amikor a Goldmark-termi Hanuka-ünnepségeken a nyolcvanas években mindenki megfordult, aki felvállaltan zsidó volt, akkor azt gondoltuk, hogy hamarosan sokkal-sokkal többen leszünk. Amikor a kilencvenes években a Gellért-szállóban többezren ünnepeltek együtt, gyerekek, fiatalok, felnőttek, idősek, akkor azt gondoltuk, ez most már így megy majd tovább. Most kétezren, jövőre négyezren.
Hanuka a magyar zsidó közösségben sok éven át tartotta magát. Közösségi nagyrendezvényes ünnep volt, az egység, a sokaság bizonyítéka. Egy idő múlva azonban már olyan sokszínű, olyan változatos, olyan szétágazó lett a magyar zsidó közösség, az a párezer ember oly különböző utakat talált identitása megélésére, hogy már nem lehetett tovább együtt ünnepelni. A Hanuka-polcon nagyon sokféle áru lett, sokféle közösségnek.
Vannak, akik nem szeretik ezt. Nosztalgiázni akarnak, együtt ünnepelni, érezni a tömeget, a sokaságot, az egységet.
Mások örülnek, hogy manapság mindenki kedvére való programot találhat és dönthet, kivel akar együtt csodát hirdetni.
Én örömmel és szeretettel emlékezem a Goldmark termi Hanukákra, zsidóságom lelkes kezdeteire, és ugyanilyen örömmel szemezgetek a meglévő programokból kedvemre. Jó lenne mindenkit legalább egy este együtt látni, mint régen, de tudom, ez csak illúzió. Egy biztos. Az ablakba kitett hanukiák száma nőtt és Hanuka már látható Budapesten, a karácsonyi reklámözönben, a marketingdömping közepette. Sikerült a terméket láthatóvá, elérhetővé tennünk, s már egyre kevesebben félnek attól, hogy legalább a polcról levegyék, kézbe vegyék és elolvassák, mi van a címkén.
Ott pedig nincs más, mint a mi ünnepünk, a zsidóságunkért való kiállásnak, az identitás felvállalásának és annak az üzenete, hogy ha hagynak bennünket, ha elfogadnak, nagyon-nagyon sok fényt hozunk.
Fritz Zsuzsa
A képen a Bálint Ház csapatának erősen kortárs performance-a látható, az alkotók a "Hanukia" témakört fejtették ki
helypecifikus installációjuk során. További képek a szerkesztőségben.
